Ma egy perc alatt szertefoszlott minden tervem, és úgy minden..
Komolyan mondom, hogy ezt most már nem hiszem el. Nem írom le a konkrét esetet, gondolom a legtöbben tudják (akik jól ismernek), és ez pont elég.. tehát B.
Amikor hallottam egy kósza hírt róla ma, nagyon nehezemre esett tartani magam, és egy hajszál választott el attól, hogy ne bőgjem el magam.. A nap további részében tiszta idegroncs voltam. Miközben hazafelé jöttem, már a könnyeimmel küszködtem, és amikor a buszon a többiekkel nevettünk kicsit, az egyfajta védekezés volt a szomorúságom ellen, és igazából zokogni lett volna kedvem..
Aztán hazaértem, anyát felhívtam, és olyan sírógörcs jött rám, hogy nem tudtam beszélni percekig. Miután beszéltünk, gondoltam iszom egy pohár Colát; hát az idegtől úgy remegett a kezem (sőt még most is..), hogy alig tudtam inni. Szóval itt a bizonyíték, hogy ez a dolog nekem tényleg ENNYIRE fontos!!! Aki eddig nem hitte el, hát gratulálok.. És nem most kéne a fejünkhöz kapni, hogy hoppá, hanem akkor kellett volna megbecsülni, amikor mindennap ott volt. Annyira jó, hogy mindig ez van. mindig koppanok.. A legtöbben értetlenül néznek rám, hogy "Jajj, most mi bajod van?" meghogy "Ez nem is olyan nagy dolog".. hát lehet, hogy másnak nem az, de nekem olyannyira fontos, hogy most konkrétan a padlón vagyok.. Elegem van mindenből, belefáradtam mindenbe, és nem tudok semmiből erőt meríteni.. Igen, úgy, ahogy írtam : semmiből!
Utálom ezt a bizonytalanságot!
És tényleg tiszta szívemből remélem, hogy nincs semmi komoly baja!!! Na, azt nem élném túl..
Bocsánat, ezért a hangvételű bejegyzésért, de egyszerűen totálisan kész vagyok. Az a legrosszabb, hogy mostmár sírni sem tudok.. :(
